Tanulási napló

Term tudból projektnek megkaptuk, hogy készítsünk tanulási naplót, lehetőleg blog formában. Ez lett az eredménye.

Címkék

Friss topikok

2013.4.8. Korrep.

2013.04.11. 20:18 | Laczó Péter | komment

A hétfői óra:

Az óra elején írtunk egy dolgozatot ami 3 feladatból állt:

  • 1. Feladat: egy lufit felfújtunk és beraktunk a hűtőbe. Mi fog történni a lufival a hűtőben?
    • Erre még tudtam a választ, hogy összemegy.
  • 2. Feladat: volt egy ábra ami egy kísérletet ábrázolt. A kísérletet kellett elmagyarázni.
    • Ezt a feladatot is sikeresen megoldottam.
  • 3. Feladat: Egy grafikont kaptunk és azt kellett elemeznünk.
    • Ez a feladat kevésbé lett jó, lévén, hogy nem jöttem rá arra, hogy hol megy végbe adiabatikus változás és hol izoterm változás.

Az óra második felében korrepetálnunk kellett (csoportokban) egy gyereket aki hiányzott az előző héten. Én egy olyan csoportba kerültem ahol 6-an voltunk és nem éreztem szükségét, hogy abban a csoportban segítsek, hisz a csoport társaim megoldották ezt. Mivel dolgozni akartam órán ezért egy másik lánynak magyaráztam akinek a csoportja nem tudta teljesen elmagyarázni neki a dolgokat.

süti beállítások módosítása