Tanulási napló

Term tudból projektnek megkaptuk, hogy készítsünk tanulási naplót, lehetőleg blog formában. Ez lett az eredménye.

Címkék

Friss topikok

2013.3.18. Hőmérséklet

2013.03.19. 21:46 | Laczó Péter | komment

A hétfői óra:

Az első órán átismételtük az 1. és 2. epochát. A tanárunk kérdéseket tett fel főleg a mozgás epocha témájából. Mivel elég kevés kérdésre tudtunk válaszolni, ezért a szerdai órán dolgozatot fogunk írni, a már korábban említett epocha témájából.

Majd megismerkedtünk a hőmérséklet fogalmával (részecskék átlagos mozgási energiájával arányos mennyiség), valamint megtanultuk, hogy mitől lesz valami szilárd, folyékony vagy gáz halmaz állapotú (A részecskék mozgásának sebességétől). Megtudtunk érdekes információkat a szélsőségesebb halmazállapotokról mint például a plazma vagy a furcsább elnevezésű bose-einstein halmazállapot.

Kérdéseim nem merültek fel.

2013.3.19. Entrópia

2013.03.19. 21:46 | Laczó Péter | komment

A keddi óra:

Az óra első felében megnéztük azt, hogy mi az a párolgás, minek a következtében megy végbe és meg tudtuk, hogy hogyan lehet megnövelni a párolgás mértékét.

Az óra második felében pedig megismertük az entrópia fogalmát (számomra ez egy kicsit ködös volt) és a termodinamika II-ik főtörvényét.

Az órán tetszettek a "játékok" amelyekkel a részecskék természetes eloszlását akarták bemutatni.

Számomra nem volt teljesen érthető az entrópia. Vagy is órán még értettem és amikor haza értem, hogy átnézzem az óra végén kiadott feladatot, amelyben le kellett írni azt, hogy mi lenne ha a termodinamika II-ik főtörvénye nem működne, már egyáltalán nem értettem. Három leírást is megnéztem az entrópia fogalmáról és mind mást mondott.

A három leírás ahol néztem:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Entr%C3%B3pia

http://hu.wikipedia.org/wiki/Termodinamika 

Britannica Hungarica lexikon

süti beállítások módosítása